TÁJÉKOZTATÓ A BELSŐ VISSZAÉLÉS-BEJELENTÉSI RENDSZERRŐL
A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona (a továbbiakban: Intézmény) a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Panasztörvény) szerint egy erre a célra kijelölt, pártatlan bejelentővédelmi megbízott útján belső visszaélés-bejelentési rendszert működtet.
A belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetésének célja
A belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetésének célja jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekmény vagy mulasztás, illetve egyéb visszaélés kivizsgálása és a szükséges intézkedések megtétele.
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben megtehető bejelentés tárgya
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni.
A bejelentés megtételére jogosultak
A belső visszaélés-bejelentési rendszerbe bejelentést tehet:
- az Intézmény munkatársa
- az Intézmény volt munkatársa
- az Intézménnyel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött
- az Intézménnyel szerződéses kapcsolatban álló egyéni vállalkozó, egyéni cég
- az Intézménnyel szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárást megkezdett, szerződéses kapcsolatban álló vagy szerződéses kapcsolatban állt vállalkozó, alvállalkozó, beszállító, illetve megbízott felügyelete és irányítása alatt álló személy,
- az Intézménynél tevékenységet végző gyakornok és önkéntes
- az Intézménnyel a d) vagy f) pont szerinti jogviszonyt vagy szerződéses kapcsolatot létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony vagy szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött, és
- az a személy, akinek a d) vagy f) pont szerinti jogviszonya vagy szerződéses kapcsolata az Intézménnyel megszűnt.
A bejelentés megtételének módja
Bejelentést kizárólag az alább meghatározott módon és csatornákon lehet megtenni, az Intézmény egyéb úton bejelentést nem fogad.
Az Intézmény felé a bejelentést:
A Visszaélés Bejelentési Rendszer üzemeltetésért felelős bejelentővédelmi megbízott (a továbbiakban: bejelentővédelmi megbízott):
- Faragó Attila jogi szakértő
postai levélcíme:1173 Budapest, Pesti út 117. (a levélre feltétlenül írja rá, hogy „dr. Faragó Attila bejelentővédelmi megbízott kezébe”)
irodája: „A” épület 1. em. 108. sz. iroda
közvetlen telefon: +36 1 254 055, belső hálózaton: 115-ös mellék
e-mail címe: bejelentes@pestiut.hu
FOGADÓÓRA: minden héten
- kedden 10.00-11.30 óra között, és
- csütörtökön 13.00-14.30 óra között
Bejelentés tehető írásban és szóban is az alábbiak szerint:
Írásban:
- közvetlenül a bejelentes@pestiut.hu e-mail címre küldött levél formájában, valamint
- a bejelentővédelmi megbízott 1. emelet 108. számú irodájánál elhelyezett postaládában, továbbá
- Az Intézmény a pestiut.hu/kapcsolat/bejelentes weboldalán biztosítja a bejelentés megtételére szolgáló űrlapot, melynek kitöltése, majd a küldés gombra kattintást követően a törvény 19. § (1) bekezdése szerint a belső visszaélés-bejelentő rendszer működtetéséért felelős bejelentővédelmi megbízotthoz kerül közvetlenül megküldésre a bejelentés tartalma.
Szóban:
- telefonon a fogadóórában
- +36 1 254 0055-ös számon, illetve
- a belső telefonhálózaton a 115-ös melléken,
- személyesen a bejelentővédelmi megbízott 1. emelet 108. számú irodájában fogadóórában vagy egy előre egyeztetett időpontban.
A bejelentés megtételekor, annak eredményes vizsgálata érdekében szükséges megadni a bejelentő nevét, elérhetőségét (e-mail, telefonszám), valamint a bejelentés tartalmát röviden, de érthetően. A bejelentés során szükséges megadni a bejelentett személy, illetve egység nevét, az eset leírását, az ahhoz kapcsolódó lényeges információt, valamint azt, hogy miért vélelmezi a visszaélést megalapozottan.
A bejelentés anonim módon is megtehető, ugyanakkor ebben az esetben a bejelentés kivizsgálását az Intézmény mellőzheti.
A bejelentés megtételét követő eljárásrend
Amennyiben a bejelentés megtételére személyesen kerül sor, azt a bejelentővédelmi megbízott írásba foglalja, továbbá – annak ellenőrzésére, helyesbítésére, aláírással történő elfogadására vonatkozó lehetőség biztosítása mellett – másodpéldányban a bejelentőnek azonnal átadja.
Írásbeli bejelentés megtétele esetén annak kézhezvételétől számított hét napon belül az bejelentővédelmi megbízott visszaigazolást küld a bejelentőnek.
A bejelentés kivizsgálására a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn, de legfeljebb a bejelentés beérkezésétől számított 30 napon belül kerül sor. E határidő különösen indokolt esetben – a bejelentő egyidejű tájékoztatása mellett – meghosszabbításra kerülhet azzal, hogy a bejelentés kivizsgálásának határideje ez esetben sem haladhatja meg a 3 hónapot.
A bejelentés megtételét követően első körben az bejelentővédelmi megbízott azt ellenőrzi, hogy a bejelentés kivizsgálása mellőzésének Panasztörvényben rögzített esetei fennállnak-e. Ugyanis a bejelentés kivizsgálása mellőzhető, ha:
- a bejelentést azonosíthatatlan bejelentő tette meg,
- a bejelentést nem az erre jogosult személy tette meg,
- a bejelentés ugyanazon bejelentő által tett ismételt, a korábbi bejelentéssel azonos tartalmú bejelentés, illetve
- a közérdek vagy a nyomós magánérdek sérelme a bejelentésben érintett természetes személy, illetve jogi személy (a továbbiakban együtt: bejelentésben érintett személy) jogainak a bejelentés kivizsgálásából eredő korlátozásával nem állna arányban.
Amennyiben a bejelentés kivizsgálása mellőzésének esetköre fennáll, arról – amennyiben a szükséges kapcsolattartási adat rendelkezésre áll – a bejelentővédelmi megbízott írásban tájékoztatja a bejelentőt.
A bejelentés kivizsgálása keretében az bejelentővédelmi megbízott kapcsolatot tart a bejelentővel: a bejelentés kiegészítésére, pontosítására, a tényállás tisztázására, valamint további információk rendelkezésre bocsátására hívható fel.
Amennyiben a bejelentés kivizsgálása során jogsértés vagy visszaélés megtörténtésének megállapítására kerül sor, az Intézmény megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek alkalmasak mindezek orvoslására.
A vizsgálat eredményéről, a megtett vagy tervezett intézkedésekről – amennyiben a szükséges kapcsolattartási adat rendelkezésre áll – a bejelentővédelmi megbízott írásban tájékoztatja a bejelentőt.
A személyes adatok védelme
Abban az esetben, ha a bejelentő a nevét és elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím) megadja a vizsgálat valamennyi szakaszában bizalmasan kezeljük és biztosítjuk a bejelentő személyes adatai kezelésére vonatkozó jogszabályi előírások betartását a mindenkor hatályos adatkezelési szabályzat előírásainak megfelelően.
A bejelentővédelmi megbízott a kezelt adatok közül haladéktalanul töröli azokat a személyes adatokat, melyek a bejelentő megadott, de a törvény nem írja elő azokat, illetve szükségtelenek a kivizsgáláshoz.
A személyes adatokat kizárólag a bejelentés kivizsgálása és a bejelentés tárgyát képező magatartás orvoslása vagy megszüntetése céljából kezeljük és a bejelentés kivizsgálásában közreműködő bejelentővédelmi megbízott ismerheti meg.
A belső visszaélés-bejelentési rendszer keretei között személyes adatot csak a bejelentés kivizsgálásához elengedhetetlenül szükséges mértékben és ideig kezelünk.
A bejelentő személyes adatai csak az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatóak át, ha e szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a bejelentő hozzájárult. A bejelentő személyes adatai hozzájárulása nélkül nem kerülnek nyilvánosságra hozatalra.
Ha nyilvánvalóvá vált, hogy a bejelentő rosszhiszeműen, valótlan adatot vagy információt közölt és
- ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel, személyes adatai az eljárás lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére átadásra kerülnek,
- alappal valószínűsíthető, hogy másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, személyes adatai az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervnek vagy személynek kérelmére átadásra kerülnek.
A bejelentőt megillető védelemről
A bejelentések kivizsgálása során az Intézmény biztosítja, hogy a bejelentőt ne érje semmiféle hátrányos jogkövetkezmény a bejelentése megtétele okán.
A bejelentés jogszerű megtétele esetén a bejelentőt nem terheli felelősség a bejelentésben szereplő információk megszerzése vagy az azokhoz való hozzáférés tekintetében, kivéve, ha a bejelentő az információk megszerzésével vagy az azokhoz való hozzáféréssel bűncselekményt követett el. A bejelentő a bejelentés jogszerű megtételéért nem vonható felelősségre, ha a bejelentő alapos okkal feltételezte azt, hogy a bejelentés szükséges volt a bejelentéssel érintett körülmények feltárásához.
A bejelentő nem tehet nyilvánvalóan valótlan vagy rosszhiszemű bejelentést, mely büntetőjogi és/vagy polgárjogi szankciót vonhat maga után.
Minden, a bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a bejelentés jogszerű megtétele miatt kerül sor, és a Panasztörvény szerinti jogviszonyokkal vagy szerződéses kapcsolattal összefüggésben valósítanak meg, jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne.
Amennyiben a bejelentőt hátrányos intézkedés éri amiatt, mert bejelentést tett, akkor ezen hátrányos intézkedéssel összefüggésben hatósági vagy bírósági eljárást kezdeményezhet.
Adatkezelés és azzal kapcsolatos tájékoztatás
Intézményünk elkötelezett a törvény szellemében a bejelentő védelmét illetően. Ezért, ha a bejelentő a személyazonosságát – ha annak megállapításához szükséges adatokat megadta – a vizsgálat valamennyi szakaszában bizalmasan kezeljük és biztosítjuk a bejelentő személyes adatai kezelésére vonatkozó jogszabályi előírások betartását a mindenkor hatályos adatkezelési szabályzat előírásainak megfelelően.
A belső visszaélés-bejelentési rendszer keretei között a bejelentőnek, annak a személynek, akinek a magatartása vagy mulasztása a bejelentésre okot adott, és annak a személynek, aki a bejelentésben foglaltakról érdemi információval rendelkezhet, a személyes adatait csak a bejelentés kivizsgálásához elengedhetetlenül szükséges mértékben és ideig kezeljük.
A személyes adatokat kizárólag a bejelentés kivizsgálása és a bejelentés tárgyát képező magatartás orvoslása vagy megszüntetése céljából kezeljük és a bejelentés kivizsgálásában közreműködő bejelentővédelmi megbízott ismerheti meg.
A bejelentővédelmi megbízott a bejelentést a megbízó Intézményhez továbbítja, de a bejelentő azonosítását lehetővé tevő adatok tekintetében a bejelentésnek a bejelentő azonosítását lehetővé tevő adatot nem tartalmazó kivonatát küldi meg a megbízónak, kivéve, ha a bejelentő előzetesen, írásban hozzájárult személyes adatai továbbításához.
A belső visszaélés-bejelentési rendszer keretei között kezelt adatok közül haladéktalanul töröljük azokat a személyes adatokat, melyek a bejelentő megadott, de szükségtelenek a kivizsgáláshoz és a törvény nem írja elő azokat.
A bejelentésben érintett személyt a vizsgálat megkezdésekor tájékoztatjuk a rá vonatkozó bejelentésről, a személyes adatai védelmével kapcsolatban őt megillető jogairól, valamint az adatai kezelésére vonatkozó szabályokról.
A belső visszaélés-bejelentési rendszert a törvény értelmében úgy alakítottuk ki, hogy a személyazonosságát felfedő bejelentő, valamint a bejelentésben érintett személy személyes adatait az erre jogosultakon kívül más ne ismerhesse meg.
A bejelentővédelmi megbízott a vizsgálat lezárásáig vagy a kivizsgálás eredményeképpen történő formális felelősségre vonás kezdeményezéséig a bejelentés tartalmára és a bejelentésben érintett személyekre vonatkozó információkat köteles titokban tartani, és azokat – a bejelentésben érintett személy tájékoztatása kivételével – nem oszthatja meg az Intézmény más szervezeti egységével vagy munkatársával, csak a vizsgálat lefolytatásához feltétlenül szükséges mértékben.
Ha a vizsgálat alapján a bejelentés nem megalapozott vagy további intézkedés megtétele nem szükséges, a bejelentésre vonatkozó személyes adatokat a vizsgálat befejezését követő 60 napon belül a bejelentővédelmi megbízott törli.
Ha a vizsgálat alapján intézkedés megtételére kerül sor – ideértve a bejelentő személlyel szemben jogi eljárás vagy egyéb intézkedés megtétele miatt intézkedést is – a bejelentésre vonatkozó adatokat az Intézmény legfeljebb a bejelentés alapján indított eljárások jogerős lezárásáig kezeli.
Az adatok kezelésével illetve az adatvédelemmel kapcsolatosan részletesebben tájékozódhat az „Adatkezelési tájékoztató”-ból illetve az „Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat”-ból.