Amiről beszélni kell

Amiről beszélni kell – a nemiség szerepe az értelmileg sérült emberek életében Szakmai konferencia a Reménysugár Habilitációs Intézetben – Bp., 2002 szeptember 16.

Ára: 1300 Ft/db + csomagolási költség

AJÁNLÁS

Felvilágosítani, segíteni, védeni
Dr. Kemény Ferenc
(ELTE Bárczi G. Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, főiskolai docens)

Alig húsz éve annak, hogy a felnőtt értelmi fogyatékosok bentlakásos intézményeiben az első intim szobák (többnyire randevú szobáknak nevezték) megjelentek. Első jeleiként annak a szemléleti változásnak, mely az intézmény lakóinak szexuális életét nemcsak magánügynek tekintette, – és egyben jórészt magukra hagyta őket problémáikkal – hanem az intézmény feladataként fogadta el a kultúrált feltételek biztosítását.

Nem kis bátorság és szakmai elkötelezettség kellett az első lépés megtételéhez, mert a nem ritkán intézményen belüli ellenállás mellett többnyire a külső környezet sokszor durván minősítő, elítélő hozzáállásával is fel kellett venni a harcot.

Az ellenvélemények alapvetően szemléleti hagyományossága mellett -„nincs rá igényük” -, a tehetetlenségből adódó -,jobb, ha észre sem vesszük, úgyis megoldják valahogy” hozzáállás is akadályozta az előrelépést.

A gondozottakat legalábbis ezen a téren gondozás nélkül magukra hagyták, ami nem segítette a kölcsönös vonzódáson alapuló párkapcsolatokat, ugyanakkor elkendőzött nyílt titok volt a promiszkuitás, az intézményi „fizetőeszközökért” kóláért, cigarettáért- történő prostituálódás, és a bizonyára csak töredékében ismertté vált szexuális abúzus, nemi erőszak.

A probléma súlyosságát, megoldatlanságát és az előrelépés szándékát jelezte az intim szobák gyors elterjedése az intézményekben. Ezzel mintegy legalizálttá vált az intézménylakók szexuális élethez való joga, amit addig is elismertek ugyan, de gyakran összekapcsolták a lehetséges következmények, a gyermekvállalás felelősségének nem könnyű kérdésével.

Az intim szobák elterjedése joggal nevezhető mérföldkőnek az intézmények szakmai munkájának fejlődésében. Mondhatjuk ezt akkor is, ha tudjuk, hogy a szoba használata aligha nevezhető „intimnek” – volt olyan intézet, ahol azért szüntették meg a kialakított intim szobát, mert a lakók nem akarván a közfigyelem és viccelődés tárgyává lenni, nem is vették igénybe.
De arra is volt példa, hogy egy pszichiátriai intézményből, ahol a zsúfoltság és az építészeti adottságok miatt nem tudtak intim szobát kialakítani, egy közeli fogyatékosok otthonába szállították a párokat.

Az utóbbi években az intimszobák jelentősége csökkent, inkább átmeneti megoldásnak tekinthetők, elsősorban azért, mert az intézmények humanizálásának egyre erőteljesebb folyamatában, és a lakóotthonok elterjedésével a magánélet biztosításának feltételei egyre természetesebb elvárásként jelentkeztek.

Nem túl régen még szakmai sikerként tekintettük, ha egy intézményben sikerült házaspári, élettársi szobát kialakítani, ma már azon csodálkozunk, ha nem találunk ilyeneket. De még ma is találkozunk a probléma megkerülésével, bagatellizálásával, az „úgyis megoldják valahogy” szemlélettel, egynemű lakóotthonokkal.

A megoldást a normalizációs elvek egyre hatékonyabb érvényesülése, az intézményi élet minőségének jobbítása, az életminőség-fejlesztő programok szaporodása, a javuló szakember-ellátottság jelentheti.

Mindezek ma már nemcsak törekvések, hanem az intézményi szakmai kultúra iránti elvárások, követelmények. Intézményi szakmai kultúra, pedig nem képzelhető el anélkül, hogy választ ne adnánk a lakók szexuális életének kérdéseire, anélkül, hogy az intézménynek ne legyen szakmai, stratégiai állásfoglalása lakói szexuális életének kérdéseiről.

Az intézmények érdeklődése a témához kötődő tanfolyamok, konferenciák, kiadványok szaporodásában is nyomon követhető. Jelen kiadvány is része ennek a jól alakuló szakmai szemléletet valóra váltani akaró folyamatnak, melyben ma már inkább az eszközöket, a megvalósítás módszereit keressük.

Hogyan értessem meg? Hogyan segítsek? Hogyan védjem meg?
Talán ezek a legégetőbb kérdések a szakemberek, a segítők számára. Nem véletlen, hogy a konferencia is ezekre, a felvilágosítás, a segítségnyújtás és a visszaélések kivédésének gyakorlati kérdéseire koncentrált.

Ajánlom a kiadványt mindazoknak, akik még bizonytalanok szemléletükben, és azoknak, akik napi munkájukhoz segítséget keresnek.

Budapest, 2003. augusztus